Játszó fészek 0,6–1,5 éves korig

A csecsemők, kisgyermekek fejlődése elválaszthatatlan a játéktevékenységtől, mely jelentősen befolyásolja a gyermek fejlődését, valamint kimagasló szerepe van különböző készségek és képességek kialakulásában.

Születéstől hét éves korig különösen nagy ütemben történik a gyermekek fejlődése, mely időszak legintenzívebb szakasza az első három év. Az újszülött számára az első hetekben a fej emelése, majd megtartása jelent kihívást, egy éves korára pedig már a járást gyakorolja. Ezt az intenzív fejlődést, a gyermekek kíváncsiságát, tapasztalatszerzését, mozogni vágyását szeretnénk támogatni a játékok önálló felfedezésén keresztül. Olyan játékteret alakítottunk ki, mely a gyermek korának megfelelően biztonságos, és egyben felkelti a gyermek érdeklődését, felfedezni vágyását.
Ebben a játszócsoportban előtérbe kerül a gyermekek harmonikus mozgásfejlődésének támogatása, mint például az, hogy a különböző mozgásformákat a maguk választotta módon és tempóban önállóan gyakorolják, tanulják meg.
Ezeken az alkalmakon a szülőknek lehetősége van gyermekeik megfigyelésére, rácsodálkozására, valamint szakembereinkkel történő együtt gondolkodásra.

 

Jelentkezés

Szeretettel várjuk szülő-gyerek csoportjainkba 6 hónapos kortól 1,5 éves korig a guruló, kúszó, mászó, izgő-mozgó gyerekeket és szüleiket.

A játszócsoportok kedd és csütörtök délelőttönként, korcsoporttól és létszámtól függően zajlanak. Előzetes időpontegyeztetés szükséges. 

A játszócsoport érdeklődéstől függően heti egy vagy két alkalommal indul. Csoportonként maximum 8 gyermeket tudunk fogadni.

Részletes információkat e-mailben, programokról tájékoztatást hírlevélben kérhetnek.



játszás

Játszó fészek 1,5–3 éves korig

A kisgyermek fejlődésében jelentős szerepet tölt be a játék, a játékon keresztül ismeri meg a világot mely szoros kapcsolatban áll más fejlődési képességekkel (gondolkodás, beszéd, társas kapcsolatok, problémamegoldás, kreativitás). A játék ebben az életszakaszban elválaszthatatlan a fejlődéstől. A játék során a gyermek kísérletezik a tárgyakkal és helyzetekkel, problémákat old meg, újabb és újabb ötleti vannak, fejleszti a gondolkodást, képzelete gazdagodik.

1,5-3 éves időszaknak jellemzője, hogy a gyermek mozgása egyre magabiztosabb, egyre biztonságosabban, koordináltabban fedezi fel a környezetét, állandóan mozgásban van.
Támogatni szeretnénk a gyermek mozgásbiztonságát, ritmusos mozgását, a mozgás eredményezte „szabadságát”, hogy biztonságos keretek között legyen lehetősége mindent kipróbálni, mindenbe belekapaszkodni, leereszkedni, felállni, futni, lefékezni, megállni.
Ezt az alapvető mozgásos érdeklődést a nagyobb gyermekcsoportokban, a szabad játék biztosításán túl, kezdeményezéssekkel bővítjük. Lehetőséget kínálunk a gyermekek számára különböző mesés, mondókás, mozgásos, kreatív játékokba való bekapcsolódáshoz. Tevékenységünk mindennapi eleme a dalos, játékos, ritmikus mondókázás, énekelgetés, mozgás.


Jelentkezés

Szeretettel várjuk csoportjainkba 1,5 hónapos kortól 3 éves korig a mindíg mozgó, érdeklődő csodálatos gyerekeket és szüleiket.

A játszócsoportok kedd és csütörtök délelőttönként, korcsoporttól és létszámtól függően zajlanak. Előzetes időpontegyeztetés szükséges. 

A játszócsoport érdeklődéstől függően heti egy vagy két alkalommal indul. Csoportonként maximum 8 gyermeket tudunk fogadni.

Részletes információkat e-mailben, programokról tájékoztatást hírlevélben kérhetnek.

Vissza